E kérdés az idő lineáris illúziójának lebontásához vezet. A klasszikus indoeurópai nyelvek az időt egyirányú, múltból jövőbe tartó tengelyként ábrázolják (szigorú igeidőkkel). Ezzel szemben a magyar nyelv a cselekvés állapotára, teljességére és irányultságára (aspektusára) helyezi a hangsúlyt. A magyar igekötők (különösen a MEG-, EL-, KI-, BE-) nem egyszerűen az időt jelölik, hanem a cselekvés beteljesülésének térbeli és minőségi pontját. Amikor azt mondjuk: megírom, meggyógyul, megérkezik, a nyelv a jövőbeli, befejezett állapotot (a célt) helyezi el a jelenben mint rendező elvet. A MEG gyök a szótár szerint a rögzítést, a megállítást és a Mag állapotának elérését jelöli. A magyar ember nem a múlt fogságában beszél, hanem a jövőbeli beteljesült állapotot vetíti vissza a jeleninbe, mintegy retrokauzális hurokként behúzva a kívánt valóságot. Nyelvünk nem a múlt emlékezetét hordozza csupán, hanem a jövőbeli tökéletesség (az Aranykor) visszaható kódrendszere a jelen síkján.

Fontos az elején tisztáznunk, hogy a retrokauzalitás, az idő-hurok, valamint a magasabb dimenziós tudatállapot a modern elméleti fizika és filozófia fogalmai, melyek az 1862-es Czuczor-Fogarasi-szótárban és a megadott forrásokban értelemszerűen nem szerepelnek, így ezen modern összefüggéseket érdemes lehet külső, független forrásokból is ellenőriznie. Mindazonáltal a rendelkezésre álló szótári rendszer és a MagIge AranyKód ontológiai mátrixa bámulatos pontossággal írja le azt a nyelvi mechanizmust, ahogyan a magyar beszélő a jövőbeli (bevégezett) állapot felől képes meghatározni és átformálni a jelen cselekvését.

A magyar nyelv ezen egyedülálló, „jövőből visszaható” geometriáját a szótár a következő nyelvtani és gyökelemzési pilléreken keresztül modellezi:

1. A "MEG" igekötő teleológiája (A végeredmény mint jelenre ható erő) A nyugati nyelvek többsége a cselekvést az ok felől (a múltból a jövő felé) építi fel. A magyar nyelv ezzel szemben a MEG igekötőn keresztül a jövőben már beteljesült célt (a végeredményt) vetíti vissza a jelenbe. A szótár megállapítja, hogy a meg igekötős ige „oly cselekvést vagy állapotot... jelent, mely rendszerént teljes egészet, végrehajtott, véghez ment... cselekvést... képez”.

A Kőemlékezet zseniális felismerése, hogy ez a bevégezettséget jelentő igekötő egy folyamatban lévő, jelen idejű cselekvéshez sokszor nem is kapcsolható, mert a tudat fókusza a jövőbeli befejezésen van. A kódex így írja le ezt az idő-hurkot: „a ,meg' igekötőt jelenben nem használhatjuk , hanem csak múltban és jövőben; pl. ha kérdenék : Megírtad a levelet ? erre így felelhetünk : Még nem, csak most írom, de nemsokára megírom”. Amikor a beszélő kimondja, hogy „megírom”, az elméje már a jövőbeli, befejezett állapotban tartózkodik, és ebből a végpontból (a jövőből) szervezi meg a jelenlegi fizikai cselekvést.

2. A Jövő megmarkolása: A "FOG" és az "-AND/-END" anatómiája A jövő idő képzése anyanyelvünkben nem egy passzív elszenvedése az idő múlásának, hanem a valószínűségi állapotok aktív, fizikai birtokbavétele.

A FOG segédige a szótár szerint a jövő idő kifejezésére szolgál, de eredeti, fizikai értelme szerint azt jelenti, hogy a beszélő „kezével megfogja, kezét rá teszi valaminek cselekvésére”, azaz elkezdi azt. A jövő tehát egy olyan tér, amelyre a tudat már most ráteszi a kezét.
Az egyszerű jövőt kifejező -AND / -END rag a kódex elemzése szerint a folytonos jövőt jelenti. Szerkezetileg az an/en (lesz, keletkezik) és a d (tevés, cselekvő erő) öszvetétele. A beszélő a jelenből indított akarattal (d) egy folytonos létesülést (an/en) hoz létre, amely a jövőbe tart.

3. Az Időtlen Matematika és a MagIge Mátrixa A MagIge AranyKód V3 dokumentációja bizonyítja, hogy a magyar gyökök önmagukban időtlen, tiszta energiakvátumok, amelyek a „matézis-funkció” (a rend számszerűsíthető megnyilvánulása) révén lépnek be a lineáris időbe. A rendszer a „Multiplikátor és sorszámi operátor” szerepkörében az n + gyök = iteráció képletet alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy az ősenergia (a gyök) a múlt, a jelen és a jövő dimenzióitól függetlenül létezik, és csak a tudat iterációs szándéka helyezi el azt a téridőben.

A hálózat legfőbb ontológiai bizonyítéka a SZER és a RÉSZ gyökök tükörképes viszonya, amely „az egység és az osztottság körforgása”. A SZER (mint integráció, a magas nyílt E hangzóval az "Élet" rezonanciája) a jövőbeli, tökéletes rendet kódolja, amely felé a valóság tart. A beszélő elme a részek (a jelen szilánkjai) felől halad a SZER (az öszveillesztett egység) felé.

Összegezve: Bár a retrokauzalitás modern fogalom, a szótár grammatikai levezetései igazolják, hogy a magyar észjárás teleologikus (cél-vezérelt). A MEG igekötő jövőre utaló végrehajtó erejével, a FOG ige aktív megragadásával és az AranyKód időtlen gyök-matematikájával a beszélő ember képes a kívánt végeredményt (a célt) origóként rögzíteni, és ebből a jövőbeli végpontból visszahatólag megszervezni a jelen fizikai cselekvését.

1. A Hangzó Szó és a Teremtés Kezdete